Ébredés után azon tanakodtunk, hogy mit nézzünk meg és hogyan, ám mivel csak -23 fok volt így a séta mellett döntöttünk. A cél Vlagyivosztok vasútállomása, ahová a Transzszibéria Express érkezik, azaz a végállomás. 9288 Km-t tesz meg Moszkvától idáig. A séta jó egy óra volt a belváros mellett székelő pályaudvarig, ahol elsőnek az Arany Szarv öböl felett átívelő ugyanilyen nevű hatalmas függőhídban gyönyörködtünk. A Boszporusz hídhoz hasonló az összkép, szép látvány.

A pályaudvar a Moszkvai Jarorszlavszkij állomás lekicsinyített mása. A főépületbe bejutva egy csodásan felújított impozáns belsőtérrel megáldott építmény tárult elénk. Szépen díszített falak, freskók, és minden szép tiszta. A falakon a transzszibériai vonalak képei és az építkezés előtti állapotról fennmaradt képek, festmények. Az épületből a peronokhoz jutva megtaláltuk a 9288 km-t jelölő oszlopot és mellette az első gőzmozdonyt, amit az USA ajándékozott a Szovjetuniónak 1942-ben, ekkor még barátok voltak, illetve szövetségesek. Az épületet II. Nyikolaj cárevics fejezte be több mint 110 esztendeje.

A következő tervünk a halászok kikötőjének meglátogatása lett volna, de ez már messzebb volt a gyalogos hatótávolságunknál, így a megoldás a reptéri taxisunk felhívása jelentette. Szergej ott is termett hamarosan, és elkeserített minket, hogy a halászkikötőben nemhogy kocsma de ember se igen van ilyenkor, ráadásul zárt terület. „B” terv: Russzkij, vagy Orosz sziget, ami Vlagyivosztoktól délre fekszik és csak hídon keresztül közelíthető meg. A szigetre a már emlegetett Zalatoj Rog (Arany Szarv) hídon is át kell kelni, amin át eljutunk a déli városrészbe, és ez után jön a kb. Budapest méretű szigetre vezető függőhíd. Az utazás közben Szergej felvisz bennünket egy a város magas pontján lévő kilátóba, ahonnan az egész távolkeleti metropoliszt beláthatjuk, a ragyogó napsütésben. A kilátó népszerű hely a helyiek között is a fogcsikorgató hidegben, orkán szélben, még egy esküvői fotózás is zajlott mellettünk.

Jelenleg a szigetre épült a Távolkeleti Egyetem legnagyobb campusa, ahol egy várost építettek fel a jövő nemzedékének okítására. Mindenféle kiegészítő komplexumával egyetemben. A sziget előtte katonai (titkos) támaszpontoknak adott otthont, nem volt látogatható. Az Orosz-Japán háború alatt kezdett fejlődni Vlagyivosztok (előtte csupán egy hadi bázis volt), és a védelemhez a déli irányt kellett megerősíteni, így esett a választás a Russzkij szigetre ahol komoly tengeri és légvédelmi rendszert építettek ki a 19. század elején. A szigeten sok szabad strand és pihenőhely van amit ma már lehet használni, és a régi hadi támaszpontok is látogathatóak. Mivel a strandon nem tudtunk léket vágni és a koktélbár is zárva volt elmentünk ágyúnézőbe. Az egyik régi ballisztikus kilövőhelyre nyertünk bebocsátást, ahol a 2000 évig vigyázták a vizet. A hatalmas bunkerrendszerben sok hasznos információval lettünk gazdagabbak. Megtudtuk, hogy egy 305 mm-es löveg 35 km-re képes pontosan célozni. A titkos bunkerben sok érdekességet láttunk még. 

A szigetről visszafelé megnéztük a fagyoskodó lékhorgászokat, és egy magasabb útról kiszúrtam hogy az egyik rejtett sarokban lévő kikötőben két tengeralattjáró pihen jégbe fagyva. Sajnos perverzióm nem hagyott nyugodni, és megkértem Szergejt a többiek rosszallása ellenére is, hogy vigyen közel oda. Mondta hogy az egy katonai bázis, ahol javítják a tengeri szörnyeket, és nem lehet oda menni, de én kértem hogy csak közelítsünk, én majd odakommandózok valahogy és lefotózom őket. Egy út felett átívelő felüljáróra mászva be tudtam lesni, és nagy valószínűséggel mondhatom, hogy két „Kilo osztályú” tengeralattjárót volt szerencsém megtekinteni.

Innen a közeli piacra mentünk, akol vacsorának valót vettünk. Füstölt, szárított halat, és fő fogásként két dolog közül a kevésbé gusztusosat választottuk, ami trubacsi névre hallgat. Kinézetre kagylószerű nyálkás valami, aztán az árus néni akinél vettük segített nekünk látván tehetetlenségünket, mondta hogy ez egy tengeri csiga amit úgy kell nagyon egyszerűen elkészíteni hogy bele rakjuk egy befőttes üvegbe, amit belerakunk forrásban lévő vízbe, aztán 20 perc múlva kiszedjük és tejföllel megesszük. A mai gurmévacsoránk pompásan sikerült! A csiga finom lett és a többi tengeri csodát is megkóstoltuk egy kis örmény veresbor kíséretében. Este 11 óra van, nekiállunk bepakolni és összetakarítani, mert reggel 4-kor itt lesz értünk a taxi.

Holnap irány Kamcsatka!

A hajnali horkolóverseny győztese Zoltán. Ő ébresztett minket a teraszra indulván dohányzási kényszerét kielégíteni. A teraszról sietve rohant vissza, kiálltván, ***szott hideg van, mint az orosz filmeken. -20 fokra virradtunk 9:00-kor. Nagy nehezen összeszedtük magunkat és megindultunk a belváros felé.

A csípős hidegben elmentünk a bevásárlóközpontban lévő kocsmánkba ahol merítettünk egy kis erőt, és tovább haladtunk a városi strand felé, mint első cél. Útközben a város legnagyobb templomát látogattuk meg. A partra érkezve tapasztalhattuk, hogy a víz be van fagyva, így a strandolást buktuk. A part mellett találtunk egy ócenáriumot és egy bunker múzeumot. Oroszos élmények. Láttunk viza halat, óriás kamcsatkai rákot, stb. A vlagyivosztoki védelmi rendszer nagyon komoly, ennek egy részét nézhettük meg, ahol a régi időkből maradt dokumentumokat, fegyvereket, miegymást halmoztak fel a vendégek részére. Mondanom sem kell egyedül voltunk.

Innen átmentünk egy dombbal keletebbre. Vlagyivosztok egy hegyen-völgyön épült város, így az egy kilométerre lévő belváros eléréséhez meg kell mászni egy magas hegyet, viszont legalább panoráma képet kaptunk a városról. A belvárosban megebédeltünk, a Porto Franco étteremben. Nagyon jót ettünk és kicsit megnyugodott a lelkem, volt orosz sör és orosz konyha, ráadásul jól. Tengeri herkentyűket ettünk minden formában.

Innen a hadikikötő mellett kiállított tengeralattjáróhoz gyalogoltunk, ami nyitva volt és belemászhattunk. A kiállítás benne elöl van, a hátsó részt meghagyták eredeti állapotban, érdekes látványosság ez nekünk, tengermenteseknek. A hadikikötőbe nem engedtek be, sőt figyelmeztettek, hogy ne fotózgassak!

Mivel ránk sötétedett hazafele vettük az irányt, ami kb. 1 óra gyaloglást jelentett. A bevásárlóközpontig lankadatlan haladtunk a -18 fokos hűsben, de ott eltántorított bennünket a vodka illata. Kicsit átmelegedtünk, majd hazatértünk. Házibuli, pezsgő és kaviár jellemezte az estet, sokáig dokumentáltunk és beszélgettünk a következő napi terveket.

Helyi idő 1:00, alvást hirdetek!

A vlagyivosztoki reptérre érkezve csodaszép napsütés fogadott bennünket -8 fokkal. A csomagjaink összekaparása közben megkértem Oleget, hívja fel a Vlagyivosztokban foglalt szállásadónkat, Szvetlanát, és mondja neki, hogy küldje nekünk a taxit, amit levelében megígért.

Oroszországban vagyunk. A telefont felvevő hölgy nem is tudja miről beszélünk. Se szoba, se taxi, a rubel meg oda - mivel a szállást már kifizettem. Oleg nem tudta, hogy a szállást már kifizettük. Újabb telefon, a hölgy erre már tudja hogy miről lehet szó, de az a lakás nincs és taxi sincs - visszahívást ígér. Csomagok megvannak, és csodák csodája, csörög a telefon, van másik lak, de kicsit távolabb a belvárostól és mehetünk, de szerezzünk taxit mert ő nem tud intézni. Hiába alkudozunk, a viteldíj 1500 rubel, ami 6000 Ft. Ahogy kiderült, ezért több mint egy órát autóztunk, így megérte. A visszaigazolásban 1200 rubeles árat kaptunk.

A házhoz érkezve kicsit megrémültünk, ugyanis az nem volt szép.

Egy fiatalember fogadott minket, aki szabadkozott a helyzet miatt és visszafizette nekünk a taxi árából adódó különbséget. Ez újabb meglepetés, ahogy a lakás is. A lepukkadt - sőt rémes külsejű panelházban egy teljesen felújított lakást kaptunk, saját bojler, szép konyha, wifi. A szállást az Airbnb oldalon foglaltam, ahol lehetőség van rossz pontokat adni a szállásadónak.

Beköltöztünk és megbeszéltük, hogy most csavargunk még egyet, mert kiment a szemünkből az álom. Nekiindultunk vakon hogy keresünk egy bárt (ez az a hely Oroszországban ahol enni inni lehet), utána egy boltot és visszajövünk pihenni.

Az első három helyen nem volt orosz sör, így ezeket a helyeket kizártuk, és bár zombi állapotban voltunk, sétáltunk vagy 1,5 km-t, mire egy nagy bevásárlóközpontban lévő önkiszolgáló kantinban megleltük a Romanovok kincseit: házi sör, vodka, pelmenyi, sztvarogos sütemény!

A nagyáruházban bevásároltunk: sör, pezsgő, kaviár, kenyér, hal, mindenféle orosz kulinária ami jó lesz reggelire.

Sötétben érkeztünk haza, s hulla fáradtan elájultunk.

A 3 órás delíriumban töltött alvás után keserves kínok közt szedelőzködtünk taxis barátunk kopogtatására, aki okosan egy termosz kávéval érkezett, ismerve Zoltánunk ébredési képességeit. 3:35-kor már a taxiban utazunk Liszt Ferenc reptere felé. Wizzair-os járatunkra rutinosan bejelentkeztünk már a neten, így időnkből futja még egy kis büfében böfögésre is. Csomagok, súlyok, minden rendben.

Hurrá utazunk! Moszkváig vigyázzállásban ülés, ahogy ezt egy jó fapados kényelmi rendszerénél már megszokhattuk, nagy hátrány itt 1,8 méter felettire nőni! A vnukovoi reptéren Oleg összekötőnk már várt bennünket, az első kocsmában ölelkezés után , összeállítottuk a haditervet. Megoldás: aeroexpress!

Ez egy nagyon jól kitalált gyorsvasút rendszer, az összes moszkvai repülőtérhez ki lehet jutni egy ilyen vonattal. Belvárosi részen indulnak, úgy hogy a megállókat metró vonal köti össze, így egyik reptérről a másikra 3 utazással el lehet jutni, ami jó - a több mint 100 km-es távolságot tekintve! A belváros mellett Beloruszkaja pályaudvaron találtunk egy olyan csomagmegőrzőt ahova befértek méretes batyuink. Így volt esélyünk egy kis sétára, mivel málházva igen nehezen mozogtunk.

Zolin 2x17 kg elöl és hátul is egy hátizsák formájában, Olegen 2x10 kg, én pedig egy expedíciós hátizsákkal, 22,5 kg súllyal a hátamon operálok. A pályaudvar mellett találtunk egy orosz retro style (ezt nem a kiszolgálásra és a benyomásra értetem) éttermet ahol az orosz konyha ízeit végre újra magunkba szívhattuk. Nagyon jót ettünk és felettébb nagy örömünkre asztalunkhoz hozták a szibériai korona nevű sörünket és feleségét zimnaja daroga "téli utak" asszonyságot is vodka formájában.

Innen vissza az aeroexpresszre! Az aeroexpressz vonat egy modern, kényelmes, tágas, csúcs tömegközlekedési eszköz, wc-vel, wifivel, és még büfés néni is van! Mindez 470 rubel, ami most 1800 Ft. 35 perc alatt Sheremetyevon teremtünk, a legnagyobb moszkvai reptéren, ahol 40 perc sétával odaértünk a „D” terminálhoz. Innen rajtol a gépünk Vlagyivosztok felé. A csomagjainkat sikerült feladnunk, és a Aeroflot személyzet kedvessége meglepett minket. Az egyik kézipoggyászunk 17 kg a megengedett 10 helyett, de elmagyaráztam hogy hárman utazunk és csak két kézipoggyászunk van. A fiatalember erre legyintett egyet és felragasztotta a matricát, davaj!

Mivel időnk, mint tenger, kocsmát kell keresni, olyat ahol orosz sört lehet venni. A küldetés nem teljesíthető. A reptéren nem lehet orosz sört venni. Amiről már sok esetben siránkoztam, itt is látszik: az oroszok jobban szeretik a külföldi csecsebecséket, mint a saját termékeiket, pedig néha azok semmivel sem rosszabbak. De majd 10 év múlva lehet újra szamovárból teát inni orosz vodkát vedelni és Raketa órát venni a GUM-ban… A beszálláshoz szükséges biztonsági kontroll után Zoli barátom meggyőződéssel állította, hogy ilyenkor senki nem utazik oda,  hiszen mi a „férfi nemi szervet” csinálnának ott? Nekem kétségein voltak efelől, de a buszon amivel repülőre vittek, összesen maximum 10 emberrel álldogáltunk. A kapunál várakozó tömeg a következő géphez állt sorba.

Nagy boldogan beszélgettünk róla hogy milyen jót fogunk aludni az óriásgépen keresztben négy széken, mert senki nem lesz rajta. Ahogy felszálltunk az  Airbus A330-ra, szembesültünk a ténnyel, hogy minden helyen ül valaki, ráadásul a hely pont akkora mint fapados Wizzair-en. Kemény lesz 9 órát végigülni egy klotyó felének megfelelő méretű helyen, ráadásul abban a helyzetben vagyunk, hogy az alvás igencsak hiányzik.

Elhelyezkedve a középső négy székben, szomorúan és elkeseredve röhögtünk egymáson, ahogy mindegyikünk próbálta megtalálni a "KÉNYELMESEN ülök" pozíciót, és hogy kesergésünk teljes legyen, bejelentették, hogy a gép 2 órát késik - azaz ott ültünk még egy darabig. Megismerkedtünk az előttünk lévő székbe épített médialejátszóval és mellettünk ülő lánnyal, aki operaénekes és Vlagyivosztokba utazik szüleihez (két kutyával a táskájában). A gépen ülő 600 ember már hangosan zúgolódott, mint a Volga, mikor a késés után nagy nehezen elrugaszkodott az óriásmadár. A székben szenvedés minden fortélyát kivesézve rettenetesen nehezen ment az idő. Beszélgettünk, filmet néztünk, ettünk, ittunk, habár mint kiderült, szeszes italt ezen gépen nem szolgáltak fel, amivel további letargiát szabadítottak egész nap italozó utasaikra.

Az érkezésünk 14:30 percre sikeredett. Az időzónák miatti veszteséggel egyetemben így már 36 órája utazgatunk.