8:30 körül ébredtünk, nem lustaságból, de 9:30-ig töksötét van. Jól bereggeliztünk, és alaposan megválogattuk a menetfelszerelésünket a fagyveszélyre való tekintettel. 10 előtt 5 perccel megjelent a szerelvény, egy új fajta buran (az orosz hójáró, vagy skidoo) nagy, 800 ccm motorral, ami kell is egy 4 méter körüli speciális szánkó ráncigálásához. Vezetőnk helyi aboroginál (őslakos), szigorú ferde szemmel nézett ránk, kérdezte hogy jó meleg-e a ruha. Nem bízott a japán csúcstechnikában, valljuk be jogosan. Az orosz tél sok háborút megnyert már. A szán hosszú, keskeny. Ha jó az érzésem karbonszálas anyagból van, némi fém diribdarabbal kiegészítve. Hatalmas. Az elhelyezkedés: ketten hátul egymás ölében, egy ember hátul állva a szánkó végén kapaszkodik. Ezt a pozíciót mint vezető, nekem sikerült megnyernem… A szán eleje üres, mert hátra kell a súly - tudtuk meg. Nem sok magyarázat hangzott el: „leesel, kiabájj’, „te hátú’ segíccs nekem, malagyec” - és már húzta is a gázt korják nemzetségű barátunk, nem győztünk kapaszkodni. Mivel a falu szélén laktunk, így hamar az erdőben porzott utánunk a hó. Vladimír megnyugtatóan 5 percenként hátranézett hogy hány ember hiányzik. Nem volt melegünk, és mivel mozogni nem volt esélyünk, a csúcstechnika ruhák a -20 fokban, 40-50-nel száguldva a tajgában nem voltak összkomfortosak.

Ruha kitérő: magam szemszögéből lentről fel: Keen típusú speciális hótaposó, elvileg -40 fokig használható, két rétegű béléssel. Teszteltem már a Bajkál tavon határterhelésben (-40-ben), nem volt vele baj gyaloglás közben, viszont álldogálni nem jó,  ezt éreztem is. Továbbá speckó túrazokni, hideghez való. A snowboard nadrágom nagyon jó, de ehhez is mozogni kell, hogy működjön. Aztán aláöltözet, azaz jégeralsó maximus, fent trikó, gyapjú póló. Van egy nagyon jó, orosz haditengerészetnél használatos gyapjú pulóverem, erre a norvég pulóver, snowboard kabát. Fej: símaszk, tetejére sapka, síszemüveg, és rá a kapucni. Aztán dupla rétegű kesztyű, ami persze megint csak mozgás közben tökéletes. Hátul állva csak a lábujjaim fáztak, mivel befeszülve mozdulatlan voltak, pedig Vlagyimir tett róla hogy még néha meg is izzasszon!

Nagyon fontos, hogy aki ilyen hülyeségre szánja el magát alaposan kérdezzen utána mit ajánlanak a szakértők. A hideg sem, a medve sem játék, egy ilyen helyzetben megizzadni egy nejlonpolár cuccban komoly fagyási sérülésekkel járhat. Útközben több helyen megálltunk ahonnan fotózáshoz alkalmas panoráma volt, kis mozgás és cigiszünet. Vlagyimir útközben már barátságosabb hangnemre váltott, látta hogy bírjuk és élvezzük is az utazást. Az erdőkben haladva a mély hóban hajolgattunk a fák és ágak elől és a nagyobb emelkedőkön toltuk a szánt a nyakig érő hóban. De a látvány ami előttünk volt doppingszerként vitt minket előre ragyogó napsütésben, ami itt nagyon ritka ilyenkor. A célunk egy kis menedékház volt, ami az alaptábor a Klucsevszkaja Sopkánal, a hegy - vulkán - mászók használják megpihenni, felkészülni. Ez 1000 méter magasban van. Vezetőnk azt mondta, ennél feljebb most nem tudunk menni, ugyanis nagyon mély a hó és meredek is a szánhoz, még gyalogosan is nyakig süllyednénk a hóba. Plusz érdekesség, hogy a szomszéd vulkán amit láttunk, nemrég kitört és olyan gázok szivárognak amik nagyban zavarják az életműködést (mérgezőek).

A kis ház jól lepattant viskó, és egy rozsomák nyomait láttuk a betört ablakokhoz járni. Az ajtót ki kellett ásni, mivel 1,5 méter hó volt előtte. Az öreg nevetve szórta a havat és mondta Olegnek hogy ritkán jönnek "madarak" télen. A viskóban rettenet kupleráj fogadott, minden szétszórva. Amúgy sem egy mézeskalács házikó, de amire kell arra jó. Vlagyimir összepakolt és mondta, hogy a rozsomák csinálta a csatateret, kaját keresett. Kint -25, -30 lehetett, bent 3 fokkal több, de jól esett a szél elől elbújni. Ettünk a jéggé fagyott uzsonnából amit hozott és teáztunk. Zoli összeszerelte a fotóágyút és hősként kiment a házikó elé fotózni. Közben megtudtuk Vlagyimirtől, hogy ez az ő vadászterülete, és csapdái is vannak itt (itt még lehet így vadászni !?), coboj, nyúl, medve, rozsomák. Elbúcsúztunk itteni célunktól, a nagy Tűzhányó anyótól. Irány le! Visszafelé sokkal gyorsabban haladtunk. Majd leszakadtam hátul, és a többiek is pattogtak jól a deszkán. Néha megálltunk egy cigire meg mozogni, és két alkalommal sast is észrevettünk, de mire előhalásztuk a fotoapparátot, már tovaszálltak.

Valamivel 5 után érkeztünk meg vezetőnk házához, ahová behívott minket, leültetett és elmutogatta trófeáit. Közben volt időnk levenni a csizmákat és kis életet lehelni a lefagyott végtagjainkba. Vlagyimir mutatta hogy miben kell itt járni: válenkij + egy hótaposó gumicsizma szerűség, azt mondta, ez nem hazudik! Az utcán megmutatta a nyári járművét amivel a szezonban cipeli a turistákat a vulkán tövébe, egy V8-as, benzines Zil, hátul egy fűthető lakórésszel. Mázlisták.

Hazatérve Andrej (fogadott gépészünk) komoly vacsorával fogadott minket. Estebéd közepette aranyfogú Oleg bácsi a szomszédból már csengetett, hogy bebrüzzentette a bányját (az orosz szauna fürdő) siessünk! A tyúkudvarban berendezett tradicionális orosz fürdőről már korábban írtam, de röviden: a férfiemberek tisztálkodási helye, ahol szaunáztak, fürödtek és beretválkoztak, ettek, ittak is. Az asszonyok, külön fürödhettek más időben, limitált kiegészítő lehetőségekkel. A szauna eltér a finn szaunától. Melegebb kicsit, általában kívülről fűtik, és a magyar venyige szóra igencsak hasonlatos „vényig” nevű nyírfavessző csomóval zajlik a szeánsz. A szaunában A jelű emberünk felfekszik a felső padra, B jelű egy legyező mozdulatokkal tarkított csapkodással végig veri a mezítelen testét a több alkalommal a vízbe mártott venyigével. A beszarás állapotához közeli égető érzésnél lehet szólni, hogy szpasziba - és kifutni a hóba.

Miután visszaszereztük testhőmérsékletünket, visszatértünk a vulkanológus bázisra. Egy fura csomag várt minket a bejáratnál, kiderült hogy Andrey ismerőse küldi Petropavlovszkba és megkérte hogy vigye el. Az egyik befőttes üvegbe fura dolgot láttunk, és megkérdeztem mi az, kiderült, hogy medvezsír! Sokként ért bennünket a felismerés. Hát tényleg megeszik. A szánhúzó ember is említette hogy szoktak kérni tőle medvehúsból készült ételt, de eddig ez legenda volt, erre ez itt van a kezünkben!

Ugyan mi sem örülünk brummogó barátunk legyilkolásának, de itt ez viszonylag hétköznapi dolog, mintha szarvast ennének. Megtudtuk, hogy főként gyerekorvosságként használják a macizsírt, és nem kenyérre kenik, hanem meleg tejben, vagy kávéban, teában keverik el. Gyorsan szereztünk belőle egy keveset, és megakadályoztuk Zoli barátunkat hogy kenyérre kenve hagymával befalja, teában feloldva megkóstoltuk. Zsír íze van. Na de utána!